A pápai hivatalt bitorló kiátkozott eretnek, Bergoglio Ferenc nemcsak hogy október első napjaiban elindította az önfelszámoló ún. Szinodalitásról szóló szinódust, hanem aktívan részt vesz a COP26 klímacsúcs előkészítésében és más dekadens aktivitásokat is kezdeményezett. A szinódus célja a globalizációs álvallásra való fokozatos átállás, amely a sátánt és a démonokat tiszteli.

Október 4-én a Vatikánban a glasgowi COP26 csúcsot előkészítő találkozóra került sor, amelynek neve „Hit és tudomány”.

Október 5-én Bergoglio a pogány vezetőket egy kerekasztal-beszélgetésre hívta, melynek témája az oktatás és nevelés témakörében jelentkező globális kihívások volt. A globális oktatási rendszer az Agenda 2030 részét is képezi. Bergoglio kijelentette: „A szívünkön viseljük a komplex oktatást…” Figyelem! A Vatikán nem a gyermekek megmentésére, az erkölcsükre és valódi oktatásukra irányuló, egész világra kiterjedő globális mentőakciót szervez. Éppen ellenkezőleg, a Vatikán ma az egészen zsenge korú gyermektől kezdve a gyerekek demoralizációjára és elpusztítására irányuló globális tevékenységet szervez! A gyerekeknek ez az ún. komplex oktatás demoralizációt, okkultizmust, neopogányságot és a dekadencia mindenféle fajtáját rendeli el. Ez a gyerekek elleni bűntett! Az Agenda 2030-hoz való kapcsolódás elárulja, hogy Bergoglio komplex oktatásába olyan projektek is beletartoznak, amelyek a gyerekeket elválasztják szüleiktől, a fejükbe csipet terveznek ültetni és biorobotként szándékoznak használni őket. Ez az emberiség elleni legnagyobb bűntett! A hamis pápa cinikusan szorgalmazza ezt és a legfelsőbb egyházi hatalommal él vissza ennek érdekében! Összehívta az egész világ pogány vezetőit és a kerekasztalnál nem az evangéliumot hirdette és a lelkek üdvösségét, ahogy az egy igaz pápa kötelessége lenne, hanem fejükként arra vette rá őket, hogy a gyakorlatban vigyék véghez az emberiség satanizálását. A hamis pápa a világ vezetőivel nemcsak a pogányság szférájában fog össze, hanem a bankszférában és a hatalmasok világkormányában is. Ezzel az örök elvettetésbe vezető széles globális út kiépítésének úttörő munkáját végzi. Ez az ő antievangéliumának gyümölcse, amely miatt többszörösen kizárta magát Krisztus egyházából. Bergoglio nem valódi pápa, mégcsak nem is katolikus, nem is keresztény. Bergoglio hitehagyott – Júdás. A legnagyobb tragédia az, hogy még ebben a fázisban sem, amikor már égbekiáltó tömeges bűntettekről van szó, sok püspök és pap nem képes látni ezeket a bűntetteket. Engedik magukat vezetni és ráadásul még maguk is segítenek Bergoglio hitehagyó szekerét tolni az egyház és az emberiség önpusztításának szakadékába. Érvényes rájuk az, hogy „De ők sem nem tudnak, sem nem értenek, sötétben járnak; Mind meginognak ezért a föld alapjai.” (Zsolt 82,5)

A közeljövőben várható, hogy ettől a kerekasztaltól olyan projektek kerülnek majd ki, amelyeket az ENSZ vagy más szervezet tekintélyével az ún. globális oktatás érdekében terjesztenek majd, „dotációval” is, minden iskolaügyi minisztériumba, hogy sor kerüljön az oktatási és nevelési rendszer teljes felszámolására és hogy visszaélhessenek vele a gyerekek satanizációja céljából. Ez a hamis pápa Bergoglio gyümölcse.

Október 4-én a hamis pápa személyes audiencián fogadta a Vatikánban Ahmed et-Tajjebet, a kairói Al-Azhar nagyimámját. Ugyanaznap fogadta Alok Sharmat, a glasgow-i COP26 klímacsúcs elnökének jelölt brit politikust is. .

Október 7-én a Kolosszeumnál szinkretista eseményre került sor a „Testvérnépek, jövőbeli föld” pogány vezetőivel, amely a pogány démonokhoz szóló „imádságban” csúcsosodott ki. Itt Ferenc hamis pápa és Angela Merkel német kancellár is beszédet mondott, akit aztán még 45 perces személyes audiencián is fogadott. A globális politikai kihívásokról beszéltek, mindenekelőtt a klímaváltozásról.

Október 7-én megjelentették, hogy a pápa megnyitotta a környezetvédelmi tanulmányok ciklusát a Lateráni Egyetemen. „Az ökológiai válság összetettsége felelősséget, konkrét cselekedeteket és hozzáértést igényel,” mondta Bergoglio. A felelősséget a hamis pápa itt is hasonló értelemben használja, ugyanúgy, mint a hamis pandémiánál. A cél az, hogy a becsapott emberek lelkiismeretük által kötelezve érezzék magukat és így megvalósítsák a globalisták önfelszámoló terveit.

Október 9-én a hamis pápa privát audiencián fogadta Nancy Pelosit, az ENSZ klímaváltozásról szóló konferenciájának előkészítő találkozója előtt.

Ugyanaznap megszólította az ENSZ COP26 konferencia belső előkészítő találkozóját is és támogatta a konferencia radikális céljait.

Október 9-én elkezdődött a Bergoglio által megtervezett ún. Szinódus a szinodalitásról.

Mit tervezett még? A püspököknek október 17-én kellett elkezdeniük az önfelszámoló szinodális folyamatot a saját egyházmegyéikben.

2021. október 23-án a Vatikánban A világ vezetőinek elit konferenciájára kerül sor. A transzhumanizmust propagáló konferenciáról van szó, ami az NWO (Új világrend) fő ideológiai alapja.

Október 30. és november 12. között a hamis pápa Bergoglionak vagy küldöttének részt kell vennie a globális felmelegedésről tartandó glasgowi COP26 konferencián.

Bergoglio beavatkozik a világpolitika központjába és részt vesz céljának meghatározásában. Ha ez a nemzetek újraevangelizálását szolgálná, akkor ez valóban az Isten országáért és a lelkek üdvéért végzett óriási misszió lenne. Csakhogy ő ezt merőben ellentétes céllal végzi és ehhez visszaél a legfelsőbb egyházi tekintéllyel! Eretnekként mindmáig bitorolja a legfelsőbb hivatalt és a püspökök és papok ezt még mindig elfogadják.

Kivel találkozik Bergoglio a Vatikánban? A világ pogány vezetőin kívül az európai és amerikai politika képviselőivel – Merkellel, Pelosival és ugyanígy a COP26 konferencia elnökével. És miről tanácskoznak? Nem a Krisztushoz való megtérés szükségességéről, nem is a lelkek és az emberiség valós megtérés igaz bűnbánat és az evangéliumba vetett hit által! Ő az emberiség csökkentésének globális politikáját akarja érvényre juttatni, amelyet ma olyan világszervezetek szolgálnak, mint az ENSZ, a WHO… Bergoglio politikájának fő iránya az NWO bevezetése, amelynek legfőbb feladata a kereszténység felszámolása és felváltása a New Age pogánysága által – tehát az emberiség satanizálása! Minden vatikáni esemény ezt bizonyítja, legyen az a globális nevelésről szóló konferencia, vagy a csippeléssel összefüggő globális vakcinációra való fanatikus törekvés. Most a radikális klimatikus beavatkozásokat támogatja és kezdeményezi a mesterséges klimatikus lockdown-ok kialakításának céljából. Ezeket evakuációs törvényeknek kell kísérni, hogy megfoszthassák az embereket minden magánvagyonuktól. És a céljuk nemcsak ennyi, hanem az emberek megfosztása a földi és az örök élettől.

Bergoglio egyházpolitikája három fő irányba koncentrálódik: érvényt szerezni a Pachamama démon iránti tisztelet által reprezentált pogányságnak, legalizálni a szodómiát és ezzel tönkretenni a családot és érvényre juttatni az egész világ bűnös vakcinálásának programját. A Vatikán a világ modelljévé vált a vakcinációs terrorral és a zöld útlevéllel. Három bátor – nem bíboros vagy püspök, hanem – gárdista tüntetésképpen elhagyta a Vatikánt.

Mi a klímacsúcs célja? Ugyanaz, mint a kísérleti mRNA vakcinával folytatott diktatúrénak, amelytől viszont a valódi tudósok hangsúlyozottan óvnak. Ugyanígy figyelmeztetnek a tragikus megnyomorításokról és a vakcinálást követő elhalálozásokról szóló statisztikák is.

Mind a covid, mind a COP26 célja először mesterséges globális lockdownt előidézni, és ezzel elindítani  a globális népirtás következő szakaszát, természetesen mindezt pozitív fogalmakba bújtatva.

Az ilyen, az erkölcsi értékekre és az emberéletekre nézve pusztító következményekkel járó akciók közepette került sor a Szinodalitásról szóló szinódus megkezdésére. Annak valódi értelmét Bergoglio vallási frázisokkal leplezi. Mit várhatunk attól a szinódustól, amely mögött a bűnös bergogliánus szekta lelke áll? Semmi mást, mint az egyház bevonását a totális önpusztítás programjába és a katolikusok felhasználását saját nemzetük elpusztítására. Az igazhitű hívőket ezzel szemben ez a hamis pápa kegyetlenül üldözi és hamarosan bevonja az üldözésbe az állami szerveket is. Bergoglio az NWO-globalizáció fő vezetőjeként mutatkozott meg. Visszaél az egyházi vezetéssel és a globalizációs politikai vezetést is használja – ez az antikrisztus jele. Vajon Bergoglio-e az antikrisztus, vagy csak hamis prófétaként készíti számára az utat?

Milyen gyümölcsöt hoz a bergogliánus szekta már ma? Lázadást Isten ellen, az erkölcsi törvények megszüntetését, a szodómia szorgalmazását, Pachamama démon trónra emelését, akinek a múltban emberáldozatokat is hoztak és a bűnös mRNA vakcináció cinikus diktátumát. Ha a pápa nyilvános sátánista lenne, akkor sem lenne képes több kárt okozni az egyháznak és az emberiségnek, mint amit Bergoglio hamis pápa művel.

Mit kellene tenniük a püspököknek és a papoknak ebben a kritikus időben? Elsősorban ki kell nyitniuk a szemüket és becsületesen az Isten színe előtti imádságok által keresni az igazságot. Abból aztán levonni a megfelelő következtetéseket és tudatosítani azok következményét nemcsak a jelen kor, hanem az örökkévalóság számára. Ma már komolyan számolnunk kell az üldöztetéssel és a katakombákba való elvonulással. A hamis fő fennhatósága alatt a Krisztustól való tömeges elhajlásra kerül sor. A szinodális folyamat Krisztus és az evangélium globális elárulásához vezet. Minden egyes ember üdvösségéről vagy örök elvettetéséről van szó. Ez a papokat, a püspököket és minden egyes hívő katolikust érint. Az őszinte papoknak, akik keresik az igazságot, találkozniuk kellene és a hét egy napján együtt kellene imádkozniuk, buzdítaniuk egymást és keresni annak a módját, hogy az adott helyzetben hogyan menthetnék meg a saját lelküket és a rájuk bízottak lelkét. Továbbá minden őszinte papnak – amíg ez még módjában áll – ki kellene választania néhány buzgó lelket és felkészítenie őket a katakombákra – mégpedig már ma. Ez a megfelelő reakció az elkezdett ún. szinodális folyamatra. A papoknak – amíg erre még van idő – meg kellene látogatniuk az igazhitű püspököt és buzdítaniuk kellene őt arra, hogy válassza le egyházmegyéjét az ún. püspöki konferencia rendszeréről, ahol manapság sajnos a bergoglianizmus alattomos pusztító lelke uralkodik. Ez a lelkiség a konferencián keresztül markában tartja a becsületes püspököket.

Ha az egyházmegye élén a bergoglianizmus lelkét hordozó püspök áll, akkor bölcs módon el kell tőle szakadni és a bátor papok egy csoportja próbáljon meg hatni további papokra is és segítsen nekik kikerülni ennek a lelkiségnek a markából.

Ami a püspökök ezen eretnek vagy Júdás iránti engedelmességét illeti, úgy érvényes, hogy inkább Istenre kell hallgatni, mint Júdásra! Senkit nem kötelez a lelkiismerete az eretnek Bergoglionak való engedelmességre. Ellenkezőleg, mindenkit a lelkiismerete a tőle és eretnek rendszerétől való elhatárolódásra kötelez.

Ami a Szinodalitásról szóló szinódust illeti, teljesen világos, hogy a keresztény hit minden utolsó tartópillérének fokozatos felszámolásáról van szó. A hitehagyás, az erkölcstelenség és az Isten elleni lázadás antikrisztusi lelke, amely Bergogliot a hatalmában tartja, minden egyházmegyében, minden parókián és minden egyes lélekben globalizációs módon testet kell hogy öltsön. Ez a Szinodalitásról szóló szinódus célja. Az egyházat át kell vezetni a New Age antiegyházába, az ún. egy világvallásba, amely azonban a sátánt és Bergoglio Pachamama démonát tiszteli. Aki nem akar örök kárhozatra menni, az el kell hogy határolódjon a bergogliánus szekta lelkétől. A mai korra érvényesek a Szentírás szavai: „Vonuljatok ki Babilonból!” (Ézs 52,11) – amely a bergoglianizmus a maga Isten ellen lázadó és az egyház és az emberiség satanizációját célzó programjával.

 

+ Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód                      + Timóteus

püspök-titkárok

 

2021.10.18.

 

Letöltés: BKP: Nemcsak a Szinodalitásról szóló szinódus, hanem a COP26 is (2021.10.18.)