A bergoglianizmus tévtanítása a klerikalizmus csúcsa, amely egyházellenes célok elérése érdekében  visszaél az egyházi tekintéllyel. A bergogliánus klerikalizmus a Deep State világkormány és a Deep Church szimbiózisából keletkezett. Ez magával a kereszténységgel való visszaélésnek, majd pedig a kereszténység felszámolásának a terve. A bergoglianizus a II. Vatikáni Zsinat lelkiségének és betűjének gyümölcse, amely nélkül az egyházban ilyen förtelmesség nem is állhatott volna elő, nemhogy a pápai hivatal és a főpapok nagy részének leuralása. A bergoglianizmus legfőbb megalkotója a hamis pápa, Bergoglio, aki bűntetteket követett el a hit és az erkölcs ellen.

A) A hit ellen elkövetett bűntettek

1) Az első parancsolat elleni legnagyobb bűntettet Pachamama démon trónra emelésével követte el a katolikus egyház legfőbb templomában. Jóváhagyta az Amazóniai szinódus eretnek dokumentumait és elnökölt a boszorkányság aktusán a vatikáni kertekben. A bálványimádás és a hitehagyás csúcsáról van szó.

2) Abu Dhabiban azt a tévtanítást jelentette ki, hogy minden vallás Isten akaratából van. Köteles volt figyelmeztetni, hogy a pogány kultuszok bálványokat tisztelnek, amit az első parancsolat tilt.

3) Önkényesen szorgalmazza a kísérleti vakcinálást. Az mRNA vakcina használata a Teremtő Isten elleni bűntett, mivel a) megváltoztatja az emberi genómot, b) manapság a csippelés folyamatának részét képezi, tehát teljesen megfosztja az embert szabad akaratától.

4) Panamában (2019) jóváhagyta a Testtélétel titkának istenkáromló színrevitelét.

5) A „(muszlim) migránsokat minden parókiára, minden zarándokhelyre és minden kolostorba” jelszó alatt szervezi az iszlamizációt és gyakorlatilag a kereszténység felszámolásán munkálkodik.

6) Kétértelmű kifejezések használatának eretnek módszerét használja.

7) Nemcsak hogy hallgat a tévtanításokat illetően, hanem saját maga szorgalmazza azokat. Honorius pápát (7. század) azért, mert hallgatott az eretnekséggel kapcsolatban, halála után eretnekként kizárták az egyházból.

B) Az erkölcs ellen elkövetett bűntettek

1) Számos nyilvános kijelentésével jóváhagyta a szodómiát.

2) Tüntetően csókolgatta egy transzszexuális lábát, jóváhagyva ezzel a ferde gender ideológiát és a nemváltás bestialitását.

3) Propagálja a szodomita házasságok legálissá tételét, és ráadásul a gyermekek általuk történő örökbefogadását is. Ezek Isten és a védtelen gyermekek ellen elkövetett bűntettek.

4) A gyermekeket az ún. szexuális nevelés által manipulálják, hogy az LGBT deviációk irányába mozduljanak el. Írországban (2018) Bergoglio felszólította a szülőket, hogy támogassák ebben a gyermekeiket.

5) Panamából történő visszatérése során nyilvánosan jóváhagyta az ún. szexuális nevelést az iskolákban. Bergoglio úgy nyilatkozott, hogy „a gyerekeket a szexről gátlások nélkül kell tanítani.”

Az ún. szexuális nevelés a szodómiát, a transzszexualizmust propagálja és a gyerekeket nemváltó operációkra ösztönzi, ez pedig az ötödik és a hatodik parancsolat elleni bűntett.

6) Tüntetően szexuális deviánsokat hív meg a Vatikánba.

7) Tüntetően kitünteti az abortuszt végzőket.

8) Fedezi McCarrick bíboros és mások szeminaristákkal történő visszaélését. Az állam által pedofília miatt elítélt bűnözőket felmenti a tekintélyével való visszaélés által és egyházi hivatalba helyezi őket.

9) A legmagasabb hivatalokat a bizonyítottan deviáns prelátusokra bízza és fedezi a homohálózatot.

10) Az ifjúságról szóló szinóduson alattomos módon beletétette az egyházi dokumentumokba az LGBT fogalmát.

11) Soha nem szólította bűnbánatra a szodomitákat, hogy megtérjenek és üdvözülhessenek.

12) Szorgalmazza az mRNA vakcinálást, amely az abortált gyermekek sejtjeit használja fel és amely az emberiség csökkentésének, genocídiumának eszköze. Ezzel az ötödik parancsolat ellen követ el bűnöket. Támogatja a vakcinációs emberkísérletet, amelyet a Nürnbergi Kódex emberiesség elleni bűntettnek nevez.

13) Amoris laetitia című buzdításában megszüntette az objektíven érvényes erkölcsi normák létezését.

14) Ő az emberiség lelki és fizikai felszámolását célzó globalista szabadkőműves programok mozgatórúgója. Sok ilyen témájú konferenciát szervez egyenesen a Vatikánban. Ez az ötödik parancsolat – „Ne ölj!” – elleni bűn és Isten elleni lázadás.

A bergoglianizmust egy nagyon veszélyes szektához hasonlíthatjuk, ahhoz, amelynek vezetője megszervezte tagjai tömeges öngyilkosságát. A bergoglianizmus hatása azonban messzemenően nagyobb. A mai kor legveszélyesebb jelensége. Minden püspök, minden pap és minden hívő belsőleg és külsőleg el kell hogy határolódjon a bergoglianizmus panherézisétől, máskülönben bűnrészes lesz az emberiség szervezett öngyilkosságában és kárhozatra adja a lelkét!

 

Letöltés: BKP: A klerikalizmus csúcsa = bergoglianizmus