A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek,

s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett.

Jézus eme szavai az utolsó vacsorán, egy nappal a halála előtt, hangzanak el: „ De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.(Jn 16,7-8)

Jézus arra emlékeztet, hogy a Szentlélek megmutatja a világnak, azaz az evilágban élő embereknek, hogy mi a bűn, az igazság és az ítélet. Akik a világéi, azok azt állítják, hogy semmilyen bűnük sincs, hogy senkit nem öltek meg, nem loptak meg, és hogy semmiféle bűnbánatot nem kell tartaniuk. Csakhogy ez nagy hazugság. Azokat, akik a világéi, elsötétíti a hazugság lelke, tehát sötétségben tartja őket a világ fejedelme, nem képesek már befogadni az életükbe semmilyen igazságot. Miért? Azért, mert ez a lelkiismerettel és a másik ember jogainak a tiszteletben tartásával függ össze. Semmi esetre sem tartoznak a tényleges jogok közé az ún. szexuális kisebbségi vagy LGBT jogok, amelyek diszkriminálják a  többségi lakosságot! A jogokat kigúnyolva beszélnek a gyermekek jogairól. Valójában ez alatt a fogalom alatt a legnagyobb jogtalanságot juttatják érvényre. A gyermekeket a szociális szolgáltatások büntetlenül elrabolják. A legnagyobb gaztettekről van szó, amelyeket a „jog“ pozitív fogalma mögé rejtenek. Akinek jogai vannak, annak felelőssége is van. A jogot úgy kell megalkotni, hogy az embereket védje a gonosz emberek diktatúrája ellen, azok ellen, akik nem respektálnak semmilyen igazságot. Ami a bíróságot illeti, a lelkiismeret nélküli emberek, akik jogaikat követelik, de a többiek jogait nem respektálják, természetesen megpróbálják elkerülni az igazságos emberi bíróságot vagy a bíróságot lefizetni. Azt akarják, hogy az általuk elkövetett rossz vagy gaztettek tolerálva legyenek és ők maguk privilegizáltak legyenek. Ám tudatosítsák, hogy nem ismerik sem az órát, sem a napot, amelyben Isten kihívja őket ebből a világból és ítélőszéke elé állítja őket. Ez elől nem tudnak elfutni. Semmilyen csúszópénz, amely által a többi ember elleni gaztetteiket érvényre juttatták, itt nem segít.

A „bűn“ szót Jézus mélyebb összefüggésben mutatja be, amikor azt mondja, hogy: „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem. “Az az ember, aki nem akarja a rosszat rossznak a bűnt bűnnek nevezni, a hazugság lelkének rabszolgája. Az ilyen gyűlöli Krisztust, lelkileg vak és nem akar Benne hinni. Ezért bűne annak. Minden ember köteles keresni az igazságot, mert van lelkiismerete. Ha azonban elnyomja a lelkiismeretét, ugyanúgy felelős az általa véghezvitt rosszért, még ha hamis lelkismerete jóváhagyásával tette is azt. Az igazság keresése, Krisztus keresését jelenti. Ő az Út, az Igazság és az Élet. Nem hinni benne az örök elvettetést jelenti. Jézus ezt mondja: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.(Mk 16,16)

Jézus a továbbiakban azt mondja, hogy az igazság az, hogy az Atyához megy Jézus emberré lett, de ugyanakkor megmaradt Isten Fiának. Ő Istentől való Isten, a Világosságtól való Világosság, igaz Istentől való igaz Isten. Ő az egyedüli Megváltó és igazságos, hogy az Atyánál legyen isteni dicsőségben. Az volt igazságtalan, hogy Őt, az ártatlant igazságtalanul elítélték és szörnyű módon meggyilkolták. Ő ezt az igazságtalanságot önként, irántunk való szeretetből fogadta el a mi megigazulásunkért, azaz üdvözlésünkért. Ő fizette meg minden bűnünkért az árat, mert a bűn zsoldja a halál. Mi, akik hiszünk Benne, elfogadjuk Isten igazságát, ami a mi Urunk, Jézus Krisztusban van. Ha megigazultunk, ami a Jézus Kisztusban való hitből ered, akkor igazságos, hogy ott legyünk, ahol Jézus van, Vele együtt az örök dicsőségben.

Ami pedig az ítéletet illeti, Jézus azt mondja, hogy a világ fejedelme már megítéltetett. Igen, megítéltetett és valódi nevén neveztetett. Jézus az ördögöt a hazugság atyjának és emberölőnek nevezte (Jn 8,44). Már megítéltetett, de Isten megengengedi neki, hogy megkísértsen bennünket, hogy bizonyos mértékben nehézségeket okozzon nekünk. De ha egységben maradunk Jézussal, érvényes ránk nézve: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van.“ , azaz a mi lelki megtisztulásunkra. Ehhez segít hozzá végül is a világ fejedelme, ha hittel ragaszkodunk Jézushoz és minden megpróbáltatásért hálát adunk, és úgy tekintünk arra, mint bűneinkért való elégtételre. Ezzel már megtisztuláson megyünk kresztül itt a földön, amivel megmenekülünk a halál utáni megtisztulástól. Itt érvényes, hogy: „Akit szeret az Isten, azt kereszttel – szenvedéssel- látogatja meg. Ezzel is számolnunk kell, és tudnunk kell, hogy az apostolok, a vértanúk és minden szentek már előttünk megjárták az üldöztetés útját. Ugyanúgy tudnunk kell, hogy Isten ellensége már megítéltetett és nincs fölöttünk végső hatalma. Mi Jézus Krisztus hatalma alatt állunk, ha hűségesek vagyunk Hozzá és Vele együtt hordozzuk keresztünket, ami által elnyerjük az örök dicsőség koronáját. Úgy, ahogy megmondatott: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk .” (Rm 8,36-37)

Miután pedig Jézus elmagyarázta az apostoloknak, hogy mi a bűn, az igazság és az ítélet, még hozzáteszi: Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. (Jn 16,12-13)

 

Letöltés: Elmélkedés Jn 16, 9-11 fölött