“Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az,
aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek.
Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem.”
Ezt az idézetet Jézus ezekkel a szavakkal vezeti be: „Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok.”
Jézus előrevetíti az apostoloknak, de számos kereszténynek is a történelem során, hogy azokat, akik hűek Hozzá, üldözni fogják és kizárják a zsinagógákból, azaz a hivatalos keresztény közösségből. Ma látjuk, hogy a keresztény egyházat olyan egyházi vezetők bitorolják, mint amilyen Bergoglio is és más hamis püspökök. Nem akarjuk felsorolni azokat, akik hasonlóak azokhoz a szőlőművesekhez, akikről Jézus evangéliumbeli példázatában beszél. Megkaparintották Isten szőlőskertjét és szőlőmunkásait, sőt még magát Isten Fiát is meggyalázták és megölték a lelkekben. Isten Fia helyébe, Akié a szőlőskert – az egyház – odaállították Pachamama démont. Isten megengedi ezt, azonban az egyházi gonosztevők nem menekülhetnek Isten ítélete és az igazságos büntetés elől. Ezek a bitorlók és munkatársaik a sötétségnek eme órájában úgy alakítják a közvéleményt, hogy az, aki megöli Krisztus igaz tanítványait, valóban azt fogja hinni, hogy ezzel tiszteli Istent. Ez teljes elmezavar, az igazság hazugságra, az igaz tanok tévtanokra cserélése. Kérdés: Miért teszik ezt az emberek? Azért, mert lelkileg vakok és notorikusan elutasítják a bűnbánatot, s mi több, képesek – valószínűleg a hitehagyás lelke által vezetve – hivatkozni a Szentítársra és visszaélni vele. Jézus világosan szól: „ Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem.” Igen, ezek az emberek nem ismerték az Atyát, és semmilyen lelki kapcsolatuk nincs a mi Megváltó Urunkkal, Jézus Krisztussal.
Szívük gondolatai pontosan ebben ezekben az időkben, a koronapszichózisban nyilvánulnak meg, tehát már mindenki képes különbséget tenni, hogy ezek az emberek nem szolgálják Krisztust, még ha a legfőbb hivatalokat töltik is be, és hogy egyenest szembeszegültek Vele, és üldözik és megölik azokat, akik hűségesen szolgálják Krisztust. Végül még hozzáteszi: „Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.” Tudnunk kell, mint ahogy az előttünk járó sok vértanú is tudta, hogy a Jézus iránti hűségünk miatt bennünket ért szenvedésekért örökkévaló mennyei ajándékban részesülünk, így tehát érvényesek a Rómaiakhoz írt levél szavai: Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: „Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,17) „Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak.7De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,34-39)
Letöltés: Elmélkedés Jn 16, 2-3 felett