Tisztelt Ján Érsek!
Személyesen fordulok Hozzád, hogy igaz bűnbánatra szólítsalak fel. Amikor kezdetét vette a koronapszichózis Szlovákiában, az egyházi tekintéllyel való visszaélés durva bűntettét követted el Isten ötödik parancsolata ellen, mert azzal a fenyegetéssel kényszerítetted a papokat tesztelésre, hogy nem gyakorolhatják papi hivatásukat. Most még nagyobb nyomás alá helyezed őket, amikor Bergoglio pszeudopápa látogatásával összefüggésben az oltást szorgalmazod.
Minden papnak, de minden hívőnek is fel kell tennie a kérdést: Vajon Bergoglio törvényes vagy törvénytelen pápa? Bergoglio pszeudopápa Pachamama démon nyilvános trónra emelésével ellene szegült az első és legnagyobb parancsolatnak és ezzel önmagát zárta ki az egyházból. Ez igaz vagy nem? Ugyanígy kizárta magát az egyházból azzal, hogy a szodomiták együttélésének legalizációját propagálja. Ő átkot von mindazokra, akik alávetik magukat neki és vele egy egységet alkotnak. Arra törekszik, hogy személyesen vigye ezt az átokkal való fertőzést Eperjesre is. A Cum Ex Apostolatus Officio dogmatikai bulla szerint mindaz, amit tesz, érvénytelen és mivel ő egy heretikus, ezért senki sem hallgathat rá.
Miért érkezik Bergoglio Szlovákiába? Azért, hogy az egyházi tekintéllyel visszaélve megássa itt az
egyház és a nemzet sírját.
És te, Ján érsek, lelkipásztorként nem figyelmeztetted a veszélyre a juhokat, hanem éppen fordítva, az egyházi tekintéllyel durván visszaélve az örök kárhozatra vivő sikamlós útra csábítod őket. Isten ítélőszéke előtt, de emberi ítélőszék előtt is teljes felelősséget viselsz bűnös magatartásod minden következményéért és a mi Urunk Jézus Krisztus elárulásáért. Hol végeznéd, ha ma Isten ítélőszéke előtt találnád magad? Az igazi bűnbánat notorikus elutasításával a pokolban végeznéd!
A 2021.8.6-án kelt pásztori levél, amely Bergoglio pszeudopápa eperjesi látogatását propagálja, elrettentő példája a Szentlélek káromlásának. Ez az Eperjesi Érsekségben élő görögkatolikusok teljes agymosása. Ezen ún. pásztori levél zárórészében egy felhívás szerepel, amely egy olyan liturgián való részvételre szólít fel, amelynek feltétele a kísérleti vakcína elfogadása! Ez égbekiáltó gaztett az ötödik parancsolat ellen, s ráadásul ez a Szentlélek elleni bűn is és az egyház tekintélyével való bűnös visszaélés. A te kötelességed azonban az lett volna, hogy felszólítsd a híveket, hogy ha a liturgián való részvétel feltétele a kísérleti vakcinálás, akkor semmi esetre se menjenek el erre a liturgiára és ne fogadják el a vakcinát.
Az emberek nyomás alá vannak helyezve a munkahelyeken és a munkából való kidobatás fenyegeti őket, ha nem fogadják el a kísérleti vakcinát. Milyen könnyű eltompítani a lelkiismeretet azzal, hogy a vakcinát lelkipásztoraim áldásával fogadom el azért, hogy találkozhassam az ún. Szentatyával! Aztán nem lesz problémám már a munkahelyen sem. Csakhogy aztán jönnek majd a valódi egészségügyi problémák, esetleg a tömeges elhalálozások, ám akkor már késő lesz. Ami még rosszabb, hogy az örök kárhozat fenyeget a fokozatos hitehagyás miatt, amiért te viseled a felelősséget, Ján érsek!
A hazugság és a halál útja az ún. pásztori levélben szuggesztív vallási frázisokkal van szegélyezve, amelyek mögött a hazugság és a halál lelke – az antikrisztus lelke – áll. Ez az út a fokozatos vakcináló csipizáláson keresztül a tüzes tóba vezet. A hamis próféta ma Péter kősziklájának hívatja magát. Ez klerikális manipuláció. A hamis próféta azonban majd a tüzes tóba vettetik, mert tévtanításaival keresztények millióit vezette félre és visszaélt a pápai hivatallal.
Tisztelt Ján érsek! Milyen konkrét bűnvallást kell tenned az adott helyzetben? Meg kell vallanod Isten és saját magad előtt bűneidet, meg kell bánnod azokat és elégtételként levelet kell küldened a Vatikánba körülbelül az alábbi tartalommal:
„Én, Ján Babjak, jezsuita és eperjesi érsek, ezzel a halaszthatatlan bejelentéssel fordulok a Vatikán Titkárságához. Szlovákiában a vallási és a politikai légkör nagyon kiélezett. A nemzet az aljas tesztelés és a kísérleti vakcinálás miatt megosztottá vált. Komoly a veszélye annak, hogy az Eperjesen szeptember 14-ére tervezett látogatás nagy botrányba fulladhat. Ennek az az oka, hogy Bergoglio Ferenc pszeudopápa, az elismert szaktekintélyekkel ellentétben, a kísérleti mRNA vakcinálást propagálja.
Be kell vallanom, hogy pásztori szolgálatomat a halhatatlan lelkek üdvözülése érdekében nem úgy végeztem, ahogyan azt végeznem kellett volna. Legnagyobb bűnöm az, hogy olyan hivatalt viselek, amelynek az igazság oszlopának kellene lennie, én azonban nem hirdetem és nem védelmezem az igazságot. Ehelyett hazudok és becsapom az Isten által rám bízott lelkeket. Ezért a katolikus egyház egyes papjai és sok hívő máig nem tudatosítja, hogy Bergoglio Ferenc tévtanításai és nyilvános bálványimádása miatt nem rendes pápa. Bűncselekményei nyilvánvalóak és köztudottak. Pásztorként köteles vagyok a Vatikánnak jelenteni, hogy az Eperjesi Érsekséghez tartozó hívek és papok elhatárolódnak a vakcináláshoz kötött, tervezett ellentmondásos látogatástól. Lelkiismereti okból köteles vagyok én is elutasítani a látogatást és álláspontomat nyilvánosságra hozni. Ezzel a 2021.9.14-re tervezett eperjesi kártékony látogatást és Aranyszájú Szent János liturgiáját lemondottnak tekintem. Sőt a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a tévtanítások atyjának látogatása által nem csupán Krisztus keresztje lenne meggyalázva, hanem degradálva lenne a keleti liturgia is.
Aláírás
……………………..
eperjesi érsek ”
Tisztelt Ján érsek! Az a helyzet, amelybe az Úr állított Téged, számodra döntő jelentőségű. Vagy egyértelműen Jézus Krisztus és az igazság mellett döntessz, vagy az antikrisztus mellett és megmaradsz a hazugságban és az önbecsapásban. Isten a bűnbánónak megbocsátást ígért, de nem ígérte oda neki a következő napot. Tehát vagy üdvözülsz, vagy örökre elvettetsz. Isten ma lehetőséget adott neked, Te pedig világosan állj ki a saját lelked és a rád bízott lelkek üdvösségéért. Ha elutasítod az igazi bűnbánatot, elveszel (Lk 13,3).
Krisztusban
+Illés
a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája
2021.8.27.