Bergoglio szlovákiai látogatása a kísérleti oltás kétszeri feltételével volt egybekapcsolva. Ez nem csupán a csalás és a bűntett propagálása, hanem az egyház visszaélése a hívők és az egész nemzet kárára. A kísérleti mRNA vakcináció a Nürnbergi Kódex alapján az emberiesség ellen elkövetett bűnök közé tartozik. Ráadásul maga a vakcina felvétele ellentmond Isten törvényeinek is.
1) A vakcina lázadás a Teremtő Isten ellen, mivel megváltoztatja az emberi genómot, tönkreteszi a teremtés művét és az embereket genetikailag módosított szervezetekké alakítja. Bergoglio, a hamis pápa ezt jól tudja, mégis a világ államai közül elsőként a Vatikánban vezette be az ún. vakcinaútlevelet, hogy érvényt szerezzen juttassa az emberiség kiirtását szolgáló ravasz módszernek, mégpedig az egyházon keresztül. A Bergogliánus szekta a vakcinációs „evangéliummal” a pusztulásba rántja a lelkeket.
2) Az mRNA vakcina rejtett módon a sátánizmust támogatja, mivel gyermekáldozat árán jött létre. A még meg nem született élő gyermekből, közvetlenül meggyilkolása előtt, szöveteket szakítottak ki. Ennek a bűnös vakcinának a támogatására Bergoglio az „Ezt meg kell tenni!”, „Vakcinát mindenkinek” jelszavakat hangoztatja.
A meg nem született gyermek szándékos megölése súlyos bűn az ötödik parancsolat, a „Ne ölj!“ ellen és Bergoglio ezen vakcinák propagálásával ezt támogatja! Szlovákiai sajtótájékoztatóján viszont az abortusz, mint szándékos emberölés kategorikus elítélésével nyűgözi le a nyilvánosságot. Ez olyan leplező módszer, amelyet gyakran használ – gyakorlatilag támogatja a bűnt, elméletileg azonban elítéli azt.
3) Azáltal, hogy az mRNA vakcina nanorészecskéket tartalmaz, már az emberiség fokozatos becsippelésének folyamatába tartozik, amitől a Szentírás a tüzes, kénköves tó kilátásba helyezésével óv (Jel 19,20). Bergoglio azonban nem óv, ő épp ellenkezőleg, szorgalmazza ezt az örök büntetést. Kit szolgál ezzel? Istent-e vagy az ördögöt?
4) A vakcina így már az emberiség tudatos becsippelését készíti elő, amely az emberekből szabad akaratuktól megfosztott biorobotokat csinál. Isten respektálja a szabad akaratot, a csippelés viszont visszafordíthatatlanul elveszi azt. Ez olyan bűncselekmény, amely az embert rabszolgává teszi és megfosztja őt a megtérés és az üdvözülés lehetőségétől. A Vatikán, élén Ferenccel, a hamis pápával viszont vehemensen támogatja és álszent módon a „szeretet megnyilvánulásá”- nak nevezi azt.
5) A vakcinálás az emberiség csökkentésének vagy kiirtásának fő módszere a bolygón. Ennek propagátora, B. Gates kijelentette: „Ha jó munkát végzünk a vakcinákkal, a népességet (az első fázisokban) 10-15%-kal csökkentjük.” Bergoglio ebben Gatesszel „jó munkát” végez.
Az ún. covid elleni vakcina egyáltalán nem vakcina, hanem biológiai fegyver, ahogy azt a szakemberek állítják.
Az utóbbi időben felálltak az amerikai orvosok, akik kifejezetten figyelmeztetnek, hogy az ún. vakcina az ember testében súlyosan mérgező tüskefehérjét állít elő. Ezáltal a szervezetben a létfontosságú szervek súlyos, visszafordíthatatlan károsodása áll be, vagy akár egyenesen halál is bekövetkezhet. A szakemberek bizonyítják, hogy az oltottak testéből a következő mutációs hullám során halálos vírusokat előállító laboratórium lesz. A prognózisuk úgy hangzik, hogy két-három éven belül éppen az oltottak tömeges elhalálozása következik be! Bergoglio a tudósok ezen figyelmeztetését cinikus módon bojkottálja.
A Vatikán Bergoglio vezetése alatt veszélyes szektává vált. Pár évvel ezelőtt a szekta bizonyos vezetője emberkísérletet folytatott, aztán pedig tömeges öngyilkosságot szervezett. Bergoglio – néhány argentin pszichológus és vallástörténész állítása szerint – egy veszélyes szekta vezetőjének minden ismérvét magán viseli, ám gaztetteinek következménye sokkal nagyobb tömeget érint. Ma széleskörű emberkísérletet kezdeményez vakcinát mindenkinek fedőnév alatt. Ezáltal a becsapott keresztények tömeges öngyilkosságát szervezi meg.
Bergoglio Vatikánjának modellje a vakcinációs útlevéllel negatív befolyásolja nem csak a világot, hanem az egyházat is. Például a szlovákiai Bártfán a templom előtti hirdetőtáblán ki van függesztve az istentiszteletek rendje. Vasárnap hat istentisztelet, abból három kizárólag a vakcináltak számára, a következő három a vakcináltak és a teszteltek számára. Nincs azonban egyetlen istentisztelet sem az egészségesek számára, akik nem vették fel a vakcinát és nincs szükségük semmilyen tesztelésre sem. Ilyeneket a templomba már nem engednek be. Feltétel a vakcina! Ha a katolikus teljesíteni akarja vasárnapi kötelességét, akkor rá kell szánnia magát, a fizikai és lelki öngyilkosság rendszerébe való belépésre; ez ugyanis Bergoglio Vatikánja számára prioritássá vált. Az egyházzal nemcsak a redukciós politika, hanem a nemzet satanizációja érdekében is visszaélnek. Dogmatikai és erkölcsi szemszögből a következő a megállapítás: Ha a vasárnapi istentiszteleteket illetően ez a feltétel van megszabva, akkor a katolikusnak ilyen áron nem szabad részt vennie az istentiszteleten! A vakcinációs ügynök – az antikrisztus papja – által szolgált szentmise érvénytelen! A szent eucharisztiát ún. szent vakcinával helyettesítette!
Minden keresztény köteles saját lelkiismerete szerint – Isten parancsolataival összhangban -cselekedni. A katakombák korába kerülünk vissza. Miért? Azok, akik bitorolják a legfelsőbb egyházi hivatalokat, elárulták Krisztust.
Bergoglio szektájának ideologizált tagjai képesek a fizikai lincselésre és minden normális ember iránti mélységes gyűlöletre, akik nem engedtek a hazugság rendszerének és nem oltatták be magukat. Ez a Bergoglioval való egység gyümölcse!
Egy bizonyos csehországi pap a hívekkel való beszélgetés során azt mondta: „A püspök részéről nyomás nehezedik rám, hogy beoltassam magam. Ezért számolok azzal, hogy kénytelen leszek elhagyni a lelkészi szolgálatot és valamilyen civil állást találni, ahol egyelőre nem fognak még az oltás felvételére kényszeríteni, mivel semmi esetre sem engedem magam beoltani.”
Ukrajnában a kommunizmus alatt időről időre a falu valamelyik házát meglátogatta a pap. A hívekkel ezt bizalmasan közölték és éjjel titokban szent liturgiát szolgált és mindenki meggyónt előtte.
Felmerül a kérdés: Az őszinte katolikusok hogyan szenteljék meg a vasárnapot a mai korban?
A vasárnap megszentelését elkezdhetik már szombat este is a szent óra után! Eltöltenek egy órát Krisztus feltámadásának igazságával foglalkozva azok alapján az imaminták alapján, amelyek fent vannak a patriarchátus honlapján a Vasárnap megszentelése fül alatt. Reggel 5:00-kor folytatják az imákat: két órán keresztül ismét a feltámadás igazságát élik meg. 8:00 és 9:00 között a Szentlélek és az ezzel kapcsolatos igazság fogadásának imádsága következik.
Ami az eucharisztiát illeti, manapság elég csupán videofelvételt készíteni egy igazhitű pap által szolgált liturgiáról és aztán minden vasárnap lejátszani és lelkileg átélni azzal a tudattal, hogy azt minden vasárnap délelőtt igazhitű pap szolgálja. Utána lehetőség van énekkel dicsérni Istent és imádkozni egymásért. Szintén áldásos közösen elolvasni az adott vasárnapra kijelölt evangéliumot és feltenni az alapvető kérdést: Mit akar nekünk Isten ezzel az Igével mondani? Esetleg áldásos a vértanúk és a szentek életéből felolvasni vagy hangfelvételről bizonyságtételt meghallgatni, pl. egy orvost vagy laikust a vakcina veszélyességéről. A tömegmédia hazug propagandával folytat agymosást és hallgatni ebben a témában azt jelenti, hogy nem szegülünk ez ellen a manipulatív propaganda ellen.
Példa a vasárnap szentelésére: Egy család Amerika betelepítésének korában a 18. században egy olyan helyre költözött be, ahol nem voltak egyáltalán katolikusok. Nagyjából 30 év múlva került az ő településükre katolikus pap és nagyon meg volt lepve attól, hogy milyen jól ismerik a katolikus tanokat és milyen példás keresztény életet élnek. Arra a kérdésre, hogy ez hogy lehetséges, a családapa azt mondta: „Európából négy könyvet hoztunk magunkkal: a Bibliát, a Szentek életét, a katekizmust és a Postillát (a vasárnapi evangélium magyarázata). Vasárnap együtt imádkoztunk és ezekből a könyvekből olvastunk fel.”
Manapság olyan korba értünk, amikor a megoldás az, hogy a keresztény család minden egyes tagja naponta kijelöljön magának imaidőt, mégpedig főként a szent órát és minden negyedik nap egy órát naponta az imaőrségre szánjon (az információkat lásd a BKP honlapján). Így épül a hazai egyház. Fontos elkezdeni új, mélyebb módon szentelni a vasárnapot. Ez ma a katakombákban élő egyház programja.
Hangsúlyozzuk, hogy tudatosítani kell, hogy a katolikus ember már nem köteles részt venni a vasárnapi liturgián, ha a püspök és a pap elkezdi a kísérleti mRNA vakcinát szorgalmazni!
+ Illés
a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája
+ Metód + Timóteus
püspök-titkárok
2021.9.24.
Letöltés: BKP: A katolikusoknak már nem kötelező részt venni a vasárnapi liturgián, ha… (2021.9.24.)