Az Elet Igeje – Zsid 11, 6 (2024.3.17. – 2024.3.31.)
“Hit nélkűl pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ô létezik és megjutalmazza azokat,…
“Hit nélkűl pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ô létezik és megjutalmazza azokat,…
“És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet.”
“Mert a keresztrôl való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. ”
“Mert ha mi ítélnôk magunkat, nem ítéltetnénk el. De mikor ítéltetünk, az ůrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne…
“Az ůr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam.”
“A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel…
“Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a…
“Hanem vesztek erôt, minekutána a Szent Lélek eljô reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és…
“Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az…
“És ímé eljövén egy bélpoklos, leborúla elôtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.”
“És látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták…
“Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölôimtôl és a feneketlen vizekbôl.”
“Rázd ki magad a porból, kelj fel, ülj fel Jeruzsálem, oldd ki magadat nyakad bilincseibôl, Sion fogoly leánya!”
“Én, én vagyok megvígasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertôl? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?!”
“Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az ůr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!”
“Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erôs lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orczád…
“S elveszi e hegyen a fátyolt, mely beboríta minden népeket, és a takarót, mely befödött vala minden népségeket.”
“És lesz ama napon: meglátogatja az ůr a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön.”
“Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a…
“Nem tudnak, nem értenek, setétségben járnak; a földnek minden fundamentoma inog.”
“Valaki azért hallja én tôlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kôsziklára építette…
“Valaki azért hallja én tôlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kôsziklára építette…
“Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én…
“Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.”